Furcsa álom

Egy nagyon érdekes álmom volt az éjjel, ami arról szólt, hogy éppen jókor voltam jó helyen, és Isten tudott nekem üzenni.:)
Az egész úgy kezdődött, hogy valahogy odakeveredtem egy táncversenyre, ahol az egyik versenyző nem tudott ott lenni a versenyen, és helyette én mentem táncolni.
Elkezdődött a verseny, és én voltam a soros. Felmentem a színpadra, úgy, hogy még fogalmam sem volt, hogy mit táncolok majd, csak azt tudtam, hogy mire (és ez pedig ugye nem egy keresztény dal volt, mert maga a verseny sem az volt). Mikor elindult a zene, úgy éreztem, hogy nekem Jézusról, Jézus életéről kell táncolnom. Egy lassabb dal volt, és még mindig emlékszem az elemekre, az egész táncolás, mintha egy jól összeszedett előadás lett volna, amire már hetek óta gyakorlok, pedig ott találtam ki az egészet. Azért is sikerülhetett, mert Isten vezette a mozgásomat, mindent ő irányított. 
A táncban benne volt Jézus születése, csodái, tettei, keresztre feszítése és feltámadása is kb 3 percben. Annyira furcsa volt álmomban "átélni" ezt az egészet, mert egy kis időre is belepillanthattam, hogy milyen is lehetett neki (amit persze soha nem fogok tudni felfogni, de egy kis részét talán megérthettem).
Az álom végén egy ismerősöm rátalált erre a felvételre, és kérdezte, hogy miért, és hogyan vettem részt egy ilyen versenyen. A válaszom elég hosszú volt: Azért kellett ott lennem, hogy Isten ráébresszen engem olyan fontos dolgokra, amikre eddig nem fektettem hangsúlyt. Isten megmutatta nekem, hogy minden, amit csinálok, akármit teszek, legyen az tánc, éneklés, rajz, vagy akármi, azt Isten dicsőségére tegyem, mert minden, amit nem neki szánok, az elvész a semmibe, nem ér semmit az a sok fáradozás, mert nem lesz meg a jutalma, minden eltűnik. Emellett megmutatta, hogy milyen nagy jelentősége volt annak, hogy Jézus lejött erre a Földre, és mennyi áldozatot tett értünk: értem, és érted is.
És, hogy miért nem keresztény körökben játszódott ez az egész, az is azt mutatja, hogy legyek akárhol, Isten mindenhol ott van, és tud nekem üzenni.


Isten olyan csodálatos. Régebben csak mindig hallottam másoktól: Isten üzent nekem, kaptam egy igét, választ kaptam az imáimra...de most ugyanezeket élem meg, minden, amit akkor azt hittem, hogy velem nem történhet meg, igenis megtörténhet, mert Istennél semmi sem lehetetlen, és igen, akár egy álmon keresztül mutatja meg csodáit, és azt, hogy mennyire szeret minket.:)

Szerelmem neve

Ezt a történetet most olvastam, és nagyon megtetszett...:) :

Szerelmem neve

"Találkoztál már azzal, aki téged így tud szeretni?
A február végi csípős hideg ellenére egy szélvédett, de napos padon üldögéltem a minap. Vártam. 
Körülöttem a még kopár nagy fák lusta magánya. Hátam mögött egy épület magas fala. Felettem pedig a tiszta égbolt. A több réteg ruha biztonságos védelmét és az éledező nap sugarainak erejét éreztem a testemen. Egyedül voltam a gondolataimmal, bár egy kicsit unatkoztam, hisz minden fontosabb kérdést végigvettem magamban. Úgyhogy nem bosszankodtam, amikor az éppen arra járó idősebb férfi szóba elegyedett velem.


- Nem fázik, fiatalember? – kérdezte ízes hangsúllyal.
Nem akartam egy sima „nem”-mel válaszolni, hisz akkor valószínű le is zártam volna a beszélgetést. Így visszakérdeztem:
- Nem fázom. Mi járatban errefelé?
- Csak úgy sétálgatok, hisz az időmből kitelik. És maga? – fűzte tovább a beszélgetésünket.
- Én várom a legkedvesebbet az életemben.
Láttam az arcán, hogy meglepi és kíváncsivá teszi válaszom.
- Ha nem vagyok túl indiszkrét, mesélne róla nekem? – érdeklődött, és így folytatta: Mindig érdekelt, hogy az emberek mi alapján kötelezik el magukat egy másik ember mellett. Honnan tudják, hogy Ő az igazi és mit jelent nekik a szerelem.
Kissé furcsa volt ez az közvetlenség, de természetemnél fogva nem hárítottam, hanem megpróbáltam válaszolni a váratlan kérdésre.
- Nem ismerem régóta, de az biztos, hogy nagyon szeretem, és érzem, hogy Ő az igazi.
- Mi az a nem rég?
- Úgy másfél éve.
- És honnan tudja, hogy Ő az igazi szerelme?
- Rengeteget gondolok rá, mert nagyon fontos nekem. Mindig vele szeretnék lenni, vagy legalábbis tudni róla. Érdekel, hogy mi van vele, hogy merre jár, hogy miket csinál, és főleg, hogy miért. Felnézek Rá. Lesem a gondolatait, figyelmes vagyok vele és igyekszem a kedvébe járni. Ha konkrétan tudom, hogy szeretne valamit, akkor azt megteszem neki. Áldozatokat hozok érte, de nem azért, hogy kivívjam az elismerését. Pusztán az iránta való tisztelet vezérel. Kíváncsi vagyok, hogy mit is akar valójában. Persze ezt nem mindig mondja meg konkrétan, de előbb- utóbb megtudom, mert rávezet. Szeretek vele találkozni, kettesben lenni; mindig megnyugtat. Sugárzik belőle a béke és a szeretet, ami hatással van rám a közelében. Én is békés és szeretetteljes leszek. Ha nem vagyok mellette, halványul ez a béke és erősödik a vágy, ami a közelébe vonz.
- És Ő is szereti magát?
- Igen. Minden bizonnyal.
- És ezt honnan tudja?
- Tapasztaltam. Figyelmes velem és hagy dönteni, még ha Ő nem úgy gondolja is, ahogy én. Felnőtt férfiként kezel, ugyanakkor tanít a maga módján. A legváratlanabb, de egyben a legmegfelelőbb pillanatokban ott van, ahol kell. Nem utolsó sorban vigasztal, ha szomorú vagyok és velem örül, ha jó a kedvem…
Elhallgattunk mindketten. Lágy szellő futott át a téren. A tél utolsó erőfeszítései libabőrössé tették a hátam. A kínos csendet én törtem meg.
- Az ember érzi, ha szeretik és tudja, ha szeret. Én érzem, hogy szeretve vagyok és tudom, hogy szeretem. Szerelmes vagyok.
- Akkor maga szerencsés fiatalember. Nem mindenkinek adatik meg az életében, hogy ilyen párt találjon. Sok embert kérdeztem már a kedveséről, de egy sem beszélt róla ennyire odaadóan. Igazán szerencsés.
- Köszönöm.
- Remélem, nem kell már sokat várnia rá, mert kezd nagyon hűvös lenni. Én igyekszem is haza a jó meleg szobába.
- Rendben, nehogy megfázzon!
- Nagyon örülök, hogy találkoztam egy olyan emberrel, aki megtalálta élete párját. Vigyázzon a kedvesére: egy igazi kincs!
- Köszönöm. Vigyázni fogok rá.
- Minden jót fiatalember! – mondta már távolodva tőlem.
- Isten áldja. – válaszoltam végül kissé emeltebb hangon hogy biztosan meghallja az egyre erősödő szélben.
És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illant a semmibe ez a kedves idősebb ember. Csak meredten néztem magam elé az előző beszélgetés hatására. A szél már a hangját is hallatta, ami elriasztotta a félénk napsugarakat, de én újra meg újra végigpergettem a szemem előtt a párbeszédünket. Végül rádöbbentem, hogy nem említettem a szerelmem nevét: hisz Ő JÉZUS."